2014. december 31., szerda

Rekordok 2014.

Ebben a bejegyzésben összeszedem, mi érdekelt Benneteket leginkább 2014-ben a NetNémet háza tájáról.

A legkedveltebb blogbejegyzések

Legtöbbször ezt a bejegyzést nyitottátok meg. Itt olyan filmsorozatokat ajánlok, amit a nyelvtanulás különböző fázisaiban érdeklődéssel követhettek, és akár kezdőként sem veszi el a kedveteket a filmnézéstől!

A filmnézésen kívül nagyon szeretitek az internetes nyelvgyakorló játékokat is. Ez derül ki abból, hogy a 2. és a 3. helyen is ilyen interaktív játék áll. A Goethe Intézet "Die Einladung zur Hochzeit" c. játékát szerettétek jobban, amin nem is csodálkozom. A változatos játék a szókincsed tesztelésétől az irányokon át a párbeszédig nagyon sok területét megmozgatja a nyelvtudásodnak. Mindezt úgy, hogy egy percig sem válik unalmassá.

A harmadik helyen áll az a bejegyzés, ami abból az apropóból született, hogy felbosszantottam magam a lányom szülői értekezlete után. Úgy gondoltam, hogy sokkal több lehetőség rejlik a nyelvtanításban, mint amennyit kihasználnak. Elkezdtem tehát játékokat, feladatokat gyűjteni neki, de mivel angolul tanul, ezeket itt nem oszthattam meg...  Ez a szókincsbővítő feladat azonban német nyelven is elérhető. Ha nem is annyira izgi, mint a Goethe Intézetes, azt hiszem, azért eléggé hatékony.
Utóirat: közben a lányom tanára is kicserélődött és végre olyan nyelvtanár tanítja, akit mindenkinek kívánhatok!

Abból, hogy ez a bejegyzés a negyedik helyen áll, kiderül, nem csak én szeretek bolhapiacokra járni... Jó kis program, ha ki szeretnétek próbálni, keressétek meg a bejegyzésben található honlapok valamelyikén, hol van számotokra elérhető közelségben, és kerekedjetek fel! Magyarországról is elérhető közelségben vannak a határmenti települések, kincseket ott is találhattok!

Mire az ötödik helyhez érünk, világosság válik, hogy nem csak tévézni, játszani, csavarogni szerettek, hanem bizony elég gyakran a tanulás is eszetekbe jut. Nagy sikert aratott ennek a jó kis igei mindenttudó oldal. Használjátok bátran továbbra is!

A hatodik helyen egy olyan bejegyzés áll, amilyenekért voltaképpen létrejött az oldal. A NetNémet szlogenje így hangzik: "Nyelvi útravaló a külföldre indulóknak". Tessék, itt az első hamuban sült pogácsa, ami nélkül a német nyelvű állásinterjúra el se indulj! Hasznos tanácsok kezdőknek és haladóknak...

Erre a bejegyzésre azért vagyok nagyon büszke, mert több visszajelzést is kaptam, hogy hol találkoztatok vele az interneten és a való világban is... Egy kis gyűjtemény a karácsonykor használt alapvető szókincsből. Ahhoz képest, hogy az év igen rövid szakaszában használjuk, elég jó helyezést ért el, nem?

Ok, tévézni szórakoztató. De ennyire fontos lenne nektek a szövegértés fejlesztése is? Nagy öröm ez számomra. 
Ha egy szóban szeretnétek a fenti kérdésre választ kapni, ennyit mondanék csak: olvass!
Ha szeretnéd ezt egy kicsit bővebben kifejtve is hallani: olvasd el a címre kattintva a bejegyzést és abból mindent megtudsz!

Az, hogy ez a bejegyzés is ilyen előkelő helyet foglalt el a toplistán, a bizonyíték arra, hogy sokan éltek már kint német nyelvterületen és sajnos néha betegeskedtek itt. Ez a bejegyzés csupán szókincsbővítés: megtudhatod belőle, melyik szakorvost hogy hívják németül, illetve milyen tárgyakat találsz az orvosi rendelőben. Gute Besserung!

Toplistánk utolsó helyén ismét nyelvtanos bejegyzés áll, az 5. helyen végzett poszt második része. Az minden igényt kielégít, ez inkább kezdőknek szól. 


Ha bármelyik bejegyzés érdekel, kattints a címére, így elolvashatod!

Köszönöm, hogy 2014-ben ilyen sokan velem tartottatok. Remélem, a jövő évben is ugyanilyen lelkesen követitek majd a NetNémet-blogot. Addig is sikeres nyelvtanulást és a céljaitok megvalósulását kívánom az új évre! 


Kép forrása: Pinterest


Német nyelvtanítás skype-on:
netnemet@gmail.com

2014. december 23., kedd

Fröhliche Weihnachten!

Boldog karácsonyt kívánok 
a NetNémet-blog minden kedves olvasójának!
Szeretettel
Melinda


kép: Pinterest

2014. december 12., péntek

Karácsonyi nyelvtanulós online játékok

Az alábbiakban néhány karácsonyi témájú online játékot gyűjtöttem össze, hogy karácsonyi hangulatban fejlesszétek német nyelvtudásotokat!




Jó szórakozást és szép készülődést kívánok!








1. Karácsonyi névelő-puzzle
Ha minden szónak megtalálod a névelőjét, a kiraktad a puzzle-t.
Kattints ide!

2. Szent Miklós
Ezen a linken egy szöveget egészíthetsz ki. A történetből kiderül, ki volt valójában Szent Miklós.


3. Karácsonyi szókincs ellenőrző
Párosítsd a képeket a szókártyákkal. Mindent tudsz már a témakörben? Itt ellenőrizheted.

4. Karácsonyi kvíz
Mennyit tudsz karácsonyról? Minden kérdésre helyes a válaszod? Kattints ide és megtudod!
Hasonló kvíz a Mikulásról: itt.

5. Karácsonyi ajándéklista
Ezzel nem a nyelvtanulásodat fejleszted, csak kikapcsolódhatsz egy kicsit. Segíts a Mikulásnak és teljesítsd a gyerekek álmát! Illeszd a kívánságlistára a megfelelő játékot! Itt megtalálhatod a listát.

6. Szókereső
Keresd meg a kitalálandó szót! Vigyázz, ha rossz betűre tippelsz, egy dísz lepottyan a karácsonyfáról! Itt.

Képek: Pinterest

2014. november 30., vasárnap

Adventi hétvége a NetNémet Facebook-oldalán



Sok-sok adventi ötlet, videó, megosztás.

Csatlakozz te is, ha szívesen nézel ilyeneket!






Fotó: Pinterest

NetNémet - Online német nyelvtanítás
netnemet@gmail.com

További bejegyzések ebben a témában:



2014. október 29., szerda

Még három interaktív játék a Goethe Intézettől









Ismét találtam néhány jó kis interaktív nyelvtanulós játékot a Goethe Intézet oldalain! Tedd izgalmassá a nyelvtanulást, próbáld ki ezeket az érdekes játékokat!



1. Játék az órával

A feladat egyszerűen tűnik: az óra mutatja az időt, te pedig keresd meg, melyik mondat fejezi ki ugyanazt.
Van azonban két nehezítés is: többféleképpen írják le, hány óra (pl. Kilenc óra. Tizenhárom óra öt perc. Két perccel múlt tíz óra. Stb.), illetve tizenöt másodpercenként megváltozik a mondatok sorrendje. Éppen ettől lesz izgalmas és vicces a feladat!
Ha szeretnéd kipróbálni, kattints ide!


2. Kofferpakolás múlt időben

Annyi bőrönd van a pályaudvaron, hogy nem tudsz közöttük ellavírozni. El kell pakolnod őket, de ez csak
úgy lehetséges, ha tudod a rájuk írt ige múlt idejű alakját. A tudás mellett a gyorsaság is számít. Ha sikerült átverekedned magad a bőröndökön és felszálltál a vonatra, a felhasznált igékkel egy kis történetet olvashatsz el. Ha nem voltál elég gyors, sajnos, lemaradsz a vonatról...
És ez így megy nehézségi fokról nehézségi fokra.
Hogy a végén mi lesz, azt mesélje el nekem valaki, mert még nem sikerült olyan gyorsnak lennem, hogy a harmadik vonatot is elérjem... :)

Még egy apró megjegyzés: ha ä betűt is tartalmaz az ige, én nem tudtam simán beírni. Az ä kitörölt mindent.Így először ezt írtam be, majd elé is és utána is, ami szükséges....


Játssz a múlt idejű igeformákkal és kattints ide!


3. Deutschland-puzzle

Végül pedig rakd ki Németországot a tartományokból! Elég jól ismered? Itt kipróbálhatod!


Képek: pinterest
A játékok a Goethe Intézet oldalain találhatóak.



További bejegyzések, amik érdekesek lehetnek számodra:

Szuper interaktív nyelvgyakorló játék!

2014. szeptember 14., vasárnap

Szuper interaktív nyelvgyakorló játék!

Szuper interaktív játék a Goethe Intézet oldalán!

"Die Einladung zur Hochzeit"



Jan és Marie meghívást kapnak egy esküvőre. Te kinek a szerepébe szeretnél bebújni? Jan lennél vagy Marie? Válassz és induljon a játék!

Gyakorolhatod vele a ruhák, lakberendezési tárgyak vagy akár a büféasztal szókincsét, az elöljárószavakat, van benne egy kis szövegértés, meghallgathatsz néhány párbeszédet.... És közben jól szórakozol!

Játékra fel!


És ha úgy érzed, hogy a elöljárószavakhoz szükséged van egy kis segítségre, akkor íme:



Präpositionen
Német elöljárószavak

Képek forrása: goethe.de, facebook



Online némettanítás: netnemet@gmail.com


További bejegyzések, amik érdekesek lehetnek számodra:



2014. szeptember 2., kedd

Az utolsó meglepetés

Hát, két hétig tartott a NetNémet első blogszülinapja...


Köszönöm, hogy velem ünnepeltetek. Nagyon klassz dolgok születtek belőle, bevallom, nem is gondoltam ilyesmire, mikor elhatároztam, hogy ünnepségsorozatot indítok. Létrejött két jó kis facebook-csoport. 


A németül tanulósban egymással osztunk meg nyelvtanulást segítő anyagokat, a németül beszélgetősben pedig beszélgetünk, arról, ami csak eszünkbe jut, játszunk, zenét hallgatunk, verset olvasunk, mindezt németül... Jó kis társaság alakul ki, mindenki mesél az álmairól, céljairól, és olyan jó ezt olvasgatni. Igazi NetNémet-közösség szövődik...




Eljött hát az ideje az utolsó meglepetésnek.
Így hát újra


JÁTÉKOT HIRDETEK!!!


A nyeremény: 
5 ajándék skype-os németóra a NetNémettel

Mit kell hozzá tenned?
Semmi mást, mint like-olni a játékfelhívást facebook-oldalon, erre a linkre kattintva. Ez a like kifejezi, hogy igen, szeretnék 5 alkalommal ingyen részt venni a németórákon!

Mikor sorsolok?
Amint 1000 kedvelője lesz a NetNémet facebook oldalának! 
Így azt sem baj, ha megosztod a játékfelhívást.... :)


Mindenkinek továbbra is jó némettanulást kívánok!
Kívánom, hogy minél előbb érjétek el a céljaitokat!

Foto: Pinterest
Online némettanítás: netnemet@gmail.com



Blogszülinapi meglepetés-sorozat


2014. augusztus 31., vasárnap

Az ötödik meglepetés

A szülinapi ünnepségsorozat ötödik meglepetése következik.


Egy évvel a NetNémet indulása után végre lett honlapom! Igaz, még nincs teljesen készen, sok rajta a javítgatnivaló, ami idő hiányban lassan halad, de talán már megmutathatom Nektek.


Remélem, tetszik!




2014. augusztus 27., szerda

A negyedik meglepetés

A negyedik ajándék is egy facebook-csoport lett.
Annyira jó kis társaság gyűlt össze a NetNémet - Tanuljunk együtt németül! csoportban, hogy a kérésükre indítottam egy csevegős csoportot is.
A különbség a két csoport között, hogy míg az elsőben a német nyelvtanulásról beszélgetünk, tippeket adunk egymásnak, anyagokat töltünk fel, illetve támogatjuk a külföldre indulókat, meghallgatjuk a már kint élők tapasztalatait, addig a másodikban kizárólag németül beszélünk, és bármiről, ami eszünkbe jut!
Ha van kedved, csatlakozz bármelyik csapathoz!
Szívesen látunk mindenkit.

Kattints a csoportok címére!

NetNémet - Tanuljunk együtt németül!
NetNémet - wir sprechen hier deutsch



Blogszülinapi meglepetés-sorozat

2014. augusztus 26., kedd

A harmadik meglepetés

A NetNémet blog első szülinapja alkalmából ma nyújtottam át a harmadik ajándékot Nektek: indítottam egy zárt csoportot NetNémet - Tanuljunk együtt németül! címmel.

Itt ötleteket adok a német nyelvtanuláshoz, motiválhatjuk egymást a nyelvtanulásban, adhatnánk jó tippeket, a már kint élők bátoríthatnák a külföldre készülőket, a külföldre készülők információkat gyűjthetnek....

Ha van kedved, csatlakozz Te is! Kattints ide!

Online nyelvtanítás: netnemet@gmail.com
Foto: Pinterest


2014. augusztus 21., csütörtök

A második meglepetés

Az Első Blogszülinap alkalmából most ismét ajándékot hoztam.

Az első meglepetést a tanítványaim kapták, akik azóta szorgalmasan jelentkeznek az Első Ingyenes Szülinapi NetNémet Maratonra. :)
Akiknek reggelre jutott időpont, lelkesek, akik csak este, munkaidő után érnek rá, aggódva várják, tudok-e majd értelmesen hozzájuk szólni. :)

Megígérem, mindent elkövetek majd ennek érdekében!

A szabad helyek egyre fogynak, tessék, kérem, sietni!



A második meglepetés pedig azoknak szól, akik ezután szeretnének nálam németül tanulni. 

Akik ebben az időszakban jelentkeznek német nyelvórákra, azon a bevezető áron tanulhatnak, amivel egy évvel ezelőtt útnak indítottam az online nyelvoktatást! Ez az ár azóta természetesen megváltozott, de most újra lehetőségetek nyílik, hogy mindössze 2500 Ft/óra áron tanulhattok németül! Ez az ár már tartalmazza az adókat is.

Ha német nyelvterületre, Németországba vagy Ausztriába készülsz dolgozni, nem indulhatsz el valamilyen szintű nyelvtudás nélkül. Ebben segítek neked. Megtanítom a német nyelv alapjait, a leggyakrabban előforduló beszédhelyzetekre - munkavállalás, bevásárlás, lakásbérlés stb. - készítelek fel.

Ha ezek már jól mennek, fejlesztheted velem a német nyelvtudásodat, hogy magasabb pozíciókat pályázhass meg. Tökéletesítheted a német nyelvű kommunikációdat, bátrabban szólalhatsz meg az állásinterjúkon, a munkahelyeden vagy a hétköznapi életben.

Mindezt most mindenki számára elérhető áron, tanóránként csupán 2500 Ft-ért!

Ne habozz! Vágj bele!



Mi a teendőd, ha élni szeretnél a lehetőséggel?


  1.  Írj egy e-mailt a netnemet@gmail.com címre! Írd meg, milyen szinten állsz németből!
  2. Ha nem kezdő vagy, küldök egy szintfelmérő tesztet, melynek kitöltése után megbeszéljük az első próbaóra időpontját.
  3. Az első próbaóra mindenki számára ingyenes!
  4. Ezután eldöntheted, tetszik-e a módszerem, szeretnél-e velem tanulni.
  5. Amennyiben mellettem döntöttél, már meg is beszéljük az első tanóránk időpontját és indulhat a nyelvtanulás!!!

Az ajánlat egy 45 perces tanórára érvényes.

Fotó: Pinterest

Online némettanítás: netnemet@gmail.com


További bejegyzések, amik érdekesek lehetnek számodra:



2014. augusztus 20., szerda

Rekordok

Ahogy a tegnapi bejegyzésemben utaltam rá, a nagy Egyéves Szülinap keretein belül megosztok veletek néhány hadititkot. Nem tudom, hogy vagytok vele, én szeretem a statisztikákat...

Eddig több, mint 37 000-szer nyitották meg a blogomat. A legtöbben, 11 156-an júniusban voltatok rá kíváncsiak. Leginkább Magyarországról, Németországból, Ausztriából, Szerbiából és az USA-ból olvastok - ez a sorrend teljesen megfelel a tanítványaim lakóhelyének is.
Főként az első három országban élnek a tanítványaim, akik rendszeresen bekapcsolják a skype-ot, fejükre teszik a headsetet és már merülnek is el a német nyelv rejtelmeiben. :)

Mi érdekel Benneteket a legjobban a blogból?

- a testrészek neve németül
- az osztrák bolhapiacok
- az állásinterjúra felkészítő cikkek
- a KRESZ-táblák

Hát, ebből néhány témát már kiveséztünk, de azért majd vissza-vissza térünk rá. :)


A Facebbok-on megosztott videók nézettségi ranglistája a következő:

1. Kinderlieder deutsch - Video Mix



2. A Hungarian in Europe



3. Rhabarberbarbara








A 10 legnépszerűbb blogbejegyzést itt jobbra , a sötétkék sávban láthatjátok. 
Annyit tennék csak hozzá, hogy mivel a Sorozatok az interneten - németül tanulóknak címűt már több, mint 6000-szer megnyitottátok, tervezem, hogy kibővítem. Nézzetek csak német nyelvű sorozatokat, tv-műsorokat, nagyon sokat tanultok belőle, miközben szórakoztok!


Online némettanítás: netnemet@gmail.com


További bejegyzések, amik érdekesek lehetnek számodra:

Tévézésre fel! Avagy fejleszd a hallásértésedet sorozatokkal!









2014. augusztus 19., kedd

Az első meglepetés

2013. augusztus 26-án írtam az első bejegyzést a NetNémet blogoldalára. Nem mondom, hogy nagyon sikeres bejegyzés.... :)  Ötvenheten olvastátok. :) De elindult vele valami, amit már régóta terveztem, és csak reméltem, hogy rajtam kívül mást is érdekelni fog..

Rögtön aznap írtam egy másik bejegyzést is. Ez már nagyobb érdeklődésre tartott számot. ;) Százhetvenhárman olvasták el. :) Szerencsére, azóta voltak nagyobb sikerű bejegyzéseim is. :))))))))))))))

Nagyon örültem, amikor megérkeztek az első like-ok a Facebook-posztokhoz, ez valódi visszajelzés volt, hogy igen, hallotok, olvastok. 

Jó érzés visszagondolni erre az első évre. Jó érzés megállni és egy kicsit visszatekinteni. Ezért a következő időszakban megosztok majd veletek olyan háttér-információkat, amiket egyelőre csak én láthatok... :)


És..... 
arra gondoltam, hogy ha születésnapról van szó, akkor ajándékról is kell gondoskodni.





Elsősorban azokat szeretném megajándékozni, 
akikért, 
akikkel 
csinálom a NetNémetet:


A TANÍTVÁNYAIMAT!



Így minden tanítványom, 
aki 2014. augusztus 26-án, 
KEDDEN
órát vesz nálam, 

az aznapi órát ajándékba kapja!


Elmondhatom, hogy nagyon szerencsés vagyok. Minden tanítványom nagyon kedves számomra. A heti több "találkozás", még ha csak online is, személyes kapcsolatot alakít ki. Nagyon örülök, hogy minden diák motivált, szépen halad, öröm velük dolgozni.

Nagyon köszönöm nektek, hogy vagytok, szeretném megköszönni azt a bizalmat, amivel engem választottatok, és kitartottatok mellettem. :) Mindannyiótoknak kívánom, hogy elérjétek azt a célt, amire készültök, és az majd boldogságot jelentsen nektek. És azt is kívánom, hogy a célhoz vezető rögös út, a nyelvtanulás, örömöt jelentsen a számotokra!

És, amennyiben nincs fix keddi időpontotok, gyorsan jelezzétek, hány órakor szeretnétek igénybe venni az ingyenes órát!


TE MÉG NEM KEZDTÉL EL VELEM TANULNI, 
DE TE IS SZERETNÉL INGYEN ÓRÁT?

Semmi akadálya!

Jelentkezz az e-mail címemen, kérj szintfelmérő tesztet, tartsuk meg gyorsan az ingyenes próbaórát, döntsd el, hogy velem szeretnél megtanulni németül és kérj egy időpontot augusztus 26-ra! 

Siess, mert a nap csak 24 órából áll! Ez korlátozza a tanítványok számát is huszonnégyre, de bevallom, nem biztos, hogy túlélnék egy NetNémet-maratont...


Online némettanítás: netnemet@gmail.com

Fotók: Pinterest


2014. augusztus 18., hétfő

A szerecsen és az inge – avagy beszéljünk kicsit az osztrák édességekről!



Várhatóan a világörökség részének nyilvánítja az UNESCO Ferenc József két kedvenc édességét: az ischlert és a császármorzsát. Azonban az osztrák cukrászoknak még rengeteg finomságot köszönhetünk és itt ne csak a Sacher-tortára gondoljunk!

Egyik kedvenc osztrák édességem a „Mohr im Hemd”, azaz az ingbe bújtatott szerecsen

1888. március 14-án mutatták be először Verdi Otello c. operáját Bécsben. Erre az alkalomra alkották meg a fent említett süteményt, a főhős bőrszínére utalva. Az édesség ugyanis úgy néz ki, hogy a csokoládés tészta mini kuglóf alakjában kerül a tányérra, a fehér inget pedig a tejszínhab jelenti. Tökéletes párosítás! És mindennek fényét még egy kis finom, lágy csokiöntet is emeli. 


Mohr im Hemd


Azóta természetesen már sok vita tárgya lett, hogy a sütemény neve politikailag nem korrekt. Ugyanúgy, ahogy nem helyes például Zigeunerschnitzel (cigányszelet) vagy a Zigeunersauce (cigánymártás) elnevezés sem, amit a hannoveri menzákon már be is tiltottak.

De mi lenne velünk, magyarokkal négercsók és cigánypecsenye nélkül? Ugyanígy ragaszkodnak a bécsiek is a hagyományaikhoz, és nem változtatják meg a sütemény nevét a semmitmondó habos-csokoládés sütemény vagy csokis kuglóf nevekre.

Mindenesetre kóstoljátok meg ti is ezt a remek édességet! Az itt található recept alapján könnyen elkészíthetitek. Sütőformát pedig itt találhattok hozzá.

Nálunk tegnap ez volt vacsora után a desszert és nagyon jól esett! ;)

Foto: Pinterest
Online némettanítás: netnemet@gmail.com



További bejegyzések, amik érdekesek lehetnek számodra:

Villámgyors almásrétes recept Németországból
Weihnachtsbäckerei - német karácsonyi sütemények

2014. augusztus 7., csütörtök

Papírbabák kicsiknek és nagyoknak



Megtaníthatjuk a ruhadarabok nevét játékosan a gyerekeknek papírbabák segítségével. Körbevágják, felöltöztethetik a babákat, játszahtnak vel és közben gyakorolhatják a ruhák nevét németül.
Az első a kisebbek ízlésének felel meg, a második a nagyobbaknak...
Mivel a ruhák száma véges, jó móka lehet újabb ruhadarabokat rajzolni a megfelelő méretben, pl. sapkát, kabátot...

Jó szórakozást!





Forrás: pinterest

Online német nyelvtanítás:
netnemet@gmail.com


További bejegyzések, amik érdekesek lehetnek számodra:

2014. július 23., szerda

Öltözködj németül!

Nem feltétlenül arra gondolok, hogy vegyél fel Dirndl-t... 
Bár kétségkívül gyönyörű az osztrákok és a bajorok népviselete, de nekem csak az jutott  a fenti cím alapján eszembe, hogy a ruhadarabok német neveivel még nem foglalkoztunk.

Itt az ideje.

Az alábbi képen megtalálhatod a legfontosabb ruhadarabok német megfelelőjét. 
Ha kezdő vagy, ezeknek a szavaknak a segítségével eleinte tökéletesen elboldogulsz. 
Ha már tisztában vagy az alapszókinccsel és tovább szeretnéd fejleszteni azt, pl. nem elegendő már a Bluse kifejezés, ha a blúzra gondolsz, hanem a Chiffonbluse, Crinklebluse, Flanellhemd, Funktionsbluse, Hemdbluse, klassische Bluse, Longbluse, Rüschenbluse, Satinbluse, Schluppenbluse, Seidenbluse, Spitzenbluse, Trachtenbluse vagy a Wickelbluse kifejezéssel illetnéd a szóban forgó ruhadarabodat, ajánlom, hogy tanulmányozd az interneten a webáruházak oldalait (pl. ebay, otto, stb.). Bizztos vagyok benne, hogyha elég kitartó vagy, előbb-utóbb minden ruhadarabnak, cipőfajtának megtalálod a német nevét.

A második képen a kiegészítőket találod, természetesen szintén németül. 

A ruhadarabok németül

A kiegészítők németül

Online némettanítás:
netnemet@gmail.com

A képek forrása: 
Dirndl - Pinterest
Rajzok - facebook

További szókincsbővítő bejegyzések, amelyek érdekelhetnek:

Húsvét németül
Interaktív szótanulás, nem csak gyerekeknek :)
Az orvosi rendelőben
Mi fáj... el tudod mesélni?
Újra itt a síszezon!
Nagy karácsonyi német-magyar szótár
Karácsonyi konyha 
Színek
Játszótér

2014. július 7., hétfő

Liebster Award vándordíj

Képzeljétek, a blogom kapott egy díjat!
Gyakorlott blogolvasók biztosan találkoztak már a Liebster Award vándordíjjal. Ezt bloggerek adják olyan bloggereknek, akiknek a szívesen olvassák a blogjaikat és szeretnék népszerűsíteni is azokat. A díj célja, hogy a kezdő blogokat népszerűsítsék, de a nagy rajongótáborral rendelkező blogok is szívesen fogadják ezt az elismerést.

Nekem külön öröm, hogy Szilviától, az Utazzunk, Csajok bloggerétől kaptam, akivel előtte nem ismertük egymást. Nagyon köszönöm, és örülök, hogy megismerhettem a blogodat!

A díj kötelezettségeket is ró rám, amiket az alábbi szabályokban foglaltak össze.

Szabályok
  1. Nevezd meg, akitől kaptad és köszönd meg neki!
  2. Ismertesd a szabályokat!
  3. Válaszolj az általa feltett kérdésekre!
  4. Jelöld meg azokat a blogokat (5-11 blogot), akiknek továbbadod a díjat!
  5. Tedd fel a kérdéseidet!
  6. Értesítsd a blogokat arról, hogy díjat kaptak tőled!

Íme, a válaszaim Szilvia kérdéseire:

Miért kezdtél blogot írni?
Eléggé mesélős tanártípus vagyok. Szeretek nem csak a nyelvtanról, hanem a német kultúráról is mesélni, vagy épp tanulási tippeket adni. Erre a nyelvórán általában nincs sok idő: akik nálam tanulnak németül, erősen motiváltak, versenyt futnak az idővel, hogy minél előbb felhasználhassák a megszerzett tudásukat a munka világában. Így a mesedélutánok a blogra maradtak... itt mindenki akkor kattint rájuk, amikor ráér kicsit kikapcsolódni.
Természetesen aztán már nem csak az eredeti témák kerültek szóba a blogon, hanem minden egyéb, ami Németországgal, Ausztriával, a német nyelvvel, a nyelvtanulással és a külföldi munkával kapcsolatos. Sokszor a követők tesznek fel kérdéseket, irányítanak, de bevallom, még mostanában is sokszor a németórán jön az ihlet: ezt itt most elmondanám, de nem teszem, majd olvasd el a blogon! :)

Melyik napszakban írod a legjobb bejegyzéseket?
Egyértelműen éjszaka. 10 óra után, mikor - remélhetőleg - a 3 gyerekem közül már egy sem jelenik meg - véletlenül sem - a nappaliban.

Mi a mottód?
Nyelvi útravaló a külföldre indulóknak.

Mi akartál lenni, ha "nagy leszel"?
1. Tanár. Sőt, nyelvtanár. 4. osztályban, amikor oroszul kezdtem tanulni, akkor orosztanár, de ez rögtön változott, ahogy 2. nyelvként kapcsolatba kerültem a némettel. A gimnáziumot már tudatosan így választottam.
2. Feleség.
3. Anya.

Megvalósult ez az álmod? Miért vagy miért nem?
Meg. :) 
1. Szép lassan minden álmom megvalósult ezen a téren... Már 4 szakom van. Az első diplomákat 17 éve szereztem, utolsót 1,5 éve, azóta vagyok magyar nyelv és irdalom szakos tanár is. Ezt még nem sikerült a gyakorlatban kipróbálnom, de van még kb. 25 évem, hogy lehetőségem legyen rá...
Addig is, gyertek, tanuljatok velem németül!
2. 12 éve a legnagyobb boldogságban. :)
3. Panni, Dani és Marci.

Számodra mi jelentené az álomutazást?
Minden nyáron 2 hét kettesben, a férjemmel és 2 hét az egész családdal.
Természetesen Ausztria, Svájc vagy Németország....
És a legkedvesebb városom: Róma!

Blogok, amiket kiválasztottam, hogy kitüntessem őket a Liebster Award vándordíjjal:

lebeninoesterreich.cafeblog.hu - Viki blogja választott új hazájáról, Ausztriáról szól. Nagyon jó stílusban ír az országról, a saját kalandjairól, látnivalókról, társadalmi jelenségekről.

blogi.hu - Szintén Ausztria, a munkavállaló szemszögéből. Bogi őszintén ír arról, mi várja az embert, ha úgy dönt, nyugati szomszédainknál szeretne munkát vállalni. Kedvencem az a sorozata, amiben Ausztriában vállalkozó magyarokról ír.

hurradeutsch.blogspot.hu - Német nyelv szintén, kicsiknek, mindig aktuálisan. Német nyelvterületre költözők is nagyon jól használhatják gyermekeik nyelvtudásának fejlesztésében.

fonalgubanc.blogspot.hu - Már nem német. :) Kati csodaszépeket horgol, a gyerekeimnek is készített már sapkákat. De kedvenceim tőle a sünik!

msp-homestaging.blogspot.hu - Patríciával együtt jártam egy online tanfolyamra, ott figyeltem fel a munkájára. Home staging-gel foglalkozik, azaz lakásokat készít fel eladásra. Hasznos tippjei mellett nagyon kedvelem a munkáinak színvilágát is.


A kérdéseim:

1. Mit jelent számodra a blogírás?
2. Könnyen találsz rá időt az állásod, a családod és egyéb tevékenységeid mellett?
3. Mi volt a legnagyobb öröm, ami a blogoddal kapcsolatban ért?
4. Milyen számodra egy ideális nap?
5. Mit szeretnél elérni a blogoddal? Egy év múlva hogy képzeled el a vállalkozásodat/blogodat?

Sok sikert kívánok a további munkátokhoz!
És Neked is, Szilvia!









2014. június 27., péntek

Ha épp állásinterjúra készülnék...


... biztosan átolvasnék pár kérdést, hogy mi várható majd a bemutatkozó beszélgetésen.

Mivel német nyelvű állásinterjúra készülnék, német nyelven tenném ezt. :)


Átolvasnám a tanácsokat is, amiket az egyes kérdésekhez írnak, majd megpróbálnék mindre egy-egy jól összeszedett, helyes kis választ adni. Amelyikre nem sikerülne olyan könnyen, mint ahogy szeretném, arra megírnám, és sokszor átolvasnám, betanulnám, de persze csak annyira, hogy ne legyen olyan betanult-érzésű, hanem arra törekednék, hogy az interjún úgy mondjam el, mintha teljesen spontán jönne. (Épp ezért nem is érdemes bonyolult nyelvtani szerkezetekkel ellátni ezeket a kis irományokat.)





A bildung-news.com oldal szerint a német nyelvű állásinterjúkon leggyakrabban elhangzott 10 kérdés az alábbi:


1. Welche drei Stärken zeichnen Sie aus?

2. Welche drei Schwächen können Sie bei sich feststellen?

3. Wie würden Ihre Freunde Sie beschreiben?

4. Wieso haben Sie sich für diese Ausbildung / diesen Beruf entschieden?

5. Wieso würden Sie die Ausbildung / Stelle gerne bei uns antreten?

6. Wieso haben Sie in dem Fach … schlechte Zensuren erhalten?

7. Was haben Sie in dem Zeitraum zwischen … und … getan?

8. Wieso sollten wir gerade Ihnen die Stelle geben?

9. Wie stehen Sie zu folgendem Punkt? …

10. Haben Sie noch Fragen an uns?


Wow, az első kettőre már rögtön tudod is a választ, ha az ebben a bejegyzésben már említett 61 tulajdonságból álló listát újra átnézed. A harmadik kérdésre is találsz itt választ biztosan.
A többi kérdésre pedig, ha átgondolod, mit válaszolnál, máris felkészültebben érkezel az állásinterjúra.

További segítséget a kérdések megválaszolására itt találsz.

Ha pedig nem elégszel meg a 10 leggyakoribb kérdéssel, 10x annyit, azaz 100 interjúkérdést itt találsz. :) Ha nem szereted a váratlan meglepetéseket...

Sok sikert az interjúhoz!!!
Foto: Pinterest
Online némettanítás: netnemet@gmail.com