A következő címkéjű bejegyzések mutatása: online nyelvtanítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: online nyelvtanítás. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 21., csütörtök

A második meglepetés

Az Első Blogszülinap alkalmából most ismét ajándékot hoztam.

Az első meglepetést a tanítványaim kapták, akik azóta szorgalmasan jelentkeznek az Első Ingyenes Szülinapi NetNémet Maratonra. :)
Akiknek reggelre jutott időpont, lelkesek, akik csak este, munkaidő után érnek rá, aggódva várják, tudok-e majd értelmesen hozzájuk szólni. :)

Megígérem, mindent elkövetek majd ennek érdekében!

A szabad helyek egyre fogynak, tessék, kérem, sietni!



A második meglepetés pedig azoknak szól, akik ezután szeretnének nálam németül tanulni. 

Akik ebben az időszakban jelentkeznek német nyelvórákra, azon a bevezető áron tanulhatnak, amivel egy évvel ezelőtt útnak indítottam az online nyelvoktatást! Ez az ár azóta természetesen megváltozott, de most újra lehetőségetek nyílik, hogy mindössze 2500 Ft/óra áron tanulhattok németül! Ez az ár már tartalmazza az adókat is.

Ha német nyelvterületre, Németországba vagy Ausztriába készülsz dolgozni, nem indulhatsz el valamilyen szintű nyelvtudás nélkül. Ebben segítek neked. Megtanítom a német nyelv alapjait, a leggyakrabban előforduló beszédhelyzetekre - munkavállalás, bevásárlás, lakásbérlés stb. - készítelek fel.

Ha ezek már jól mennek, fejlesztheted velem a német nyelvtudásodat, hogy magasabb pozíciókat pályázhass meg. Tökéletesítheted a német nyelvű kommunikációdat, bátrabban szólalhatsz meg az állásinterjúkon, a munkahelyeden vagy a hétköznapi életben.

Mindezt most mindenki számára elérhető áron, tanóránként csupán 2500 Ft-ért!

Ne habozz! Vágj bele!



Mi a teendőd, ha élni szeretnél a lehetőséggel?


  1.  Írj egy e-mailt a netnemet@gmail.com címre! Írd meg, milyen szinten állsz németből!
  2. Ha nem kezdő vagy, küldök egy szintfelmérő tesztet, melynek kitöltése után megbeszéljük az első próbaóra időpontját.
  3. Az első próbaóra mindenki számára ingyenes!
  4. Ezután eldöntheted, tetszik-e a módszerem, szeretnél-e velem tanulni.
  5. Amennyiben mellettem döntöttél, már meg is beszéljük az első tanóránk időpontját és indulhat a nyelvtanulás!!!

Az ajánlat egy 45 perces tanórára érvényes.

Fotó: Pinterest

Online némettanítás: netnemet@gmail.com


További bejegyzések, amik érdekesek lehetnek számodra:



2014. augusztus 19., kedd

Az első meglepetés

2013. augusztus 26-án írtam az első bejegyzést a NetNémet blogoldalára. Nem mondom, hogy nagyon sikeres bejegyzés.... :)  Ötvenheten olvastátok. :) De elindult vele valami, amit már régóta terveztem, és csak reméltem, hogy rajtam kívül mást is érdekelni fog..

Rögtön aznap írtam egy másik bejegyzést is. Ez már nagyobb érdeklődésre tartott számot. ;) Százhetvenhárman olvasták el. :) Szerencsére, azóta voltak nagyobb sikerű bejegyzéseim is. :))))))))))))))

Nagyon örültem, amikor megérkeztek az első like-ok a Facebook-posztokhoz, ez valódi visszajelzés volt, hogy igen, hallotok, olvastok. 

Jó érzés visszagondolni erre az első évre. Jó érzés megállni és egy kicsit visszatekinteni. Ezért a következő időszakban megosztok majd veletek olyan háttér-információkat, amiket egyelőre csak én láthatok... :)


És..... 
arra gondoltam, hogy ha születésnapról van szó, akkor ajándékról is kell gondoskodni.





Elsősorban azokat szeretném megajándékozni, 
akikért, 
akikkel 
csinálom a NetNémetet:


A TANÍTVÁNYAIMAT!



Így minden tanítványom, 
aki 2014. augusztus 26-án, 
KEDDEN
órát vesz nálam, 

az aznapi órát ajándékba kapja!


Elmondhatom, hogy nagyon szerencsés vagyok. Minden tanítványom nagyon kedves számomra. A heti több "találkozás", még ha csak online is, személyes kapcsolatot alakít ki. Nagyon örülök, hogy minden diák motivált, szépen halad, öröm velük dolgozni.

Nagyon köszönöm nektek, hogy vagytok, szeretném megköszönni azt a bizalmat, amivel engem választottatok, és kitartottatok mellettem. :) Mindannyiótoknak kívánom, hogy elérjétek azt a célt, amire készültök, és az majd boldogságot jelentsen nektek. És azt is kívánom, hogy a célhoz vezető rögös út, a nyelvtanulás, örömöt jelentsen a számotokra!

És, amennyiben nincs fix keddi időpontotok, gyorsan jelezzétek, hány órakor szeretnétek igénybe venni az ingyenes órát!


TE MÉG NEM KEZDTÉL EL VELEM TANULNI, 
DE TE IS SZERETNÉL INGYEN ÓRÁT?

Semmi akadálya!

Jelentkezz az e-mail címemen, kérj szintfelmérő tesztet, tartsuk meg gyorsan az ingyenes próbaórát, döntsd el, hogy velem szeretnél megtanulni németül és kérj egy időpontot augusztus 26-ra! 

Siess, mert a nap csak 24 órából áll! Ez korlátozza a tanítványok számát is huszonnégyre, de bevallom, nem biztos, hogy túlélnék egy NetNémet-maratont...


Online némettanítás: netnemet@gmail.com

Fotók: Pinterest


2014. június 27., péntek

Ha épp állásinterjúra készülnék...


... biztosan átolvasnék pár kérdést, hogy mi várható majd a bemutatkozó beszélgetésen.

Mivel német nyelvű állásinterjúra készülnék, német nyelven tenném ezt. :)


Átolvasnám a tanácsokat is, amiket az egyes kérdésekhez írnak, majd megpróbálnék mindre egy-egy jól összeszedett, helyes kis választ adni. Amelyikre nem sikerülne olyan könnyen, mint ahogy szeretném, arra megírnám, és sokszor átolvasnám, betanulnám, de persze csak annyira, hogy ne legyen olyan betanult-érzésű, hanem arra törekednék, hogy az interjún úgy mondjam el, mintha teljesen spontán jönne. (Épp ezért nem is érdemes bonyolult nyelvtani szerkezetekkel ellátni ezeket a kis irományokat.)





A bildung-news.com oldal szerint a német nyelvű állásinterjúkon leggyakrabban elhangzott 10 kérdés az alábbi:


1. Welche drei Stärken zeichnen Sie aus?

2. Welche drei Schwächen können Sie bei sich feststellen?

3. Wie würden Ihre Freunde Sie beschreiben?

4. Wieso haben Sie sich für diese Ausbildung / diesen Beruf entschieden?

5. Wieso würden Sie die Ausbildung / Stelle gerne bei uns antreten?

6. Wieso haben Sie in dem Fach … schlechte Zensuren erhalten?

7. Was haben Sie in dem Zeitraum zwischen … und … getan?

8. Wieso sollten wir gerade Ihnen die Stelle geben?

9. Wie stehen Sie zu folgendem Punkt? …

10. Haben Sie noch Fragen an uns?


Wow, az első kettőre már rögtön tudod is a választ, ha az ebben a bejegyzésben már említett 61 tulajdonságból álló listát újra átnézed. A harmadik kérdésre is találsz itt választ biztosan.
A többi kérdésre pedig, ha átgondolod, mit válaszolnál, máris felkészültebben érkezel az állásinterjúra.

További segítséget a kérdések megválaszolására itt találsz.

Ha pedig nem elégszel meg a 10 leggyakoribb kérdéssel, 10x annyit, azaz 100 interjúkérdést itt találsz. :) Ha nem szereted a váratlan meglepetéseket...

Sok sikert az interjúhoz!!!
Foto: Pinterest
Online némettanítás: netnemet@gmail.com


2014. május 1., csütörtök

Tippek a német nyelvű állásinterjúhoz

Pár napja megosztottam a Facebook-oldalamon az alábbi linket. (Jut eszembe: like-oltad már a NetNémet Facebook-oldalát?)

Szóval, a lenti link abban lehet a segítségedre, hogy ha írod németül az önéletrajzodat, ebből a listából mazsolázhatsz, hogy megtaláld azokat a pozitív tulajdonsgokat, amik a leginkább jellemzőek rád. Ha egy-egy kifejezés jelentését nem tudod, találsz szintén német nyelvű magyarázatokat is a kifejezésekhez. (Ha még ezután sem érted, akkor gyere, és tanulj velem németül... :) lehetőleg még az önéletrajz-írás előtt.)

Természetesen nem csak önéletrajz-írás során használhatod a listát, hanem az állásinterjú előtt is felkészülhetsz a pozitív tulajdonságaidból. 


S ha már állásinterjú...
Az Azubi-Manager Marc-Michael Gallus videóiból jól felkészülhetsz a bemutatkozó beszélgetésekre. Nem csak jó példákat mutat be, hanem gyengébbre sikerült interjúkat is, amit aztán részletesen kielemez, elmondja, hogy mire figyelj, mitől lesz eredetibb a bemutatkozásod, és nem csak unalmas önéletrajz-elmesélés történik.
Marc az iskolából frissen kikerült fiatalokat készíti fel arra, hogy profin mutatkozzanak be az állásinterjúkon, de azt gondolom, hogy az idősebbek, tapasztaltabbak is sokat tanulhatunk belőle.




Marc egy másik videójában azt is megmutatja, hogy kell reagálni az állásinterjún, ha olyan kényes kérdést kapsz, hogy miben vagy gyengébb... Legyél őszinte, ahelyett, hogy álszerénykednél! Hogy hogyan? Ezt ebből a videóból tanulhatod meg:




És egy kis képes összefoglaló, amir az interjú előtt felkészülhetsz:



Jó felkészülést kívánok mindenkinek, aki mostanában német nyelvű állásinterjúra készül. Sok sikert!

A videók forrása: youtube.com
Kép: Pinteres


Online némettanítás: netnemet@gmail.com


További bejegyzések, amik érdekesek lehetnek számodra:

Tévézésre fel! Avagy fejleszd a hallásértésedet sorozatokkal!

2014. április 20., vasárnap

Emmausz-járás húsvéthétfőn

Mit csinálnak a németek, amikor mi locsolkodunk?! Vajon mivel telik náluk a húsvéthétfő?
Ők sem unatkoznak, bár ők teljesen más okból kerekednek fel és indulnak útnak...

Emmausgang - Emmausz-járás

Emmausgang
Ez a szokás annak a bibliai történetnek állít emléket, amikor Jézus a feltámadása után megjelenik az Emmauszba igyekvő tanítványainak. Ők egészen addig nem ismerik fel, míg meg nem hívják vacsorázni, ahol ugyanúgy megtöri a kenyeret, mint Nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán.
Húsvéthétfőn a német családok felkerekednek, és kimennek az ébredező természetbe, sétálnak, túráznak egyet. Előfordul, hogy még ezen az úton is lehetőségük van a gyerekeknek a húsvéti tojásgyűjteményük bővítésére, és hagyományosan a borospincéknél is tartanak a szomjas zarándokok egy kis pihenőt...
Itt olvashatsz az Emmausgangról egy közösség beszámolójában.

Kép forrása: minitvdorfen.wordpress.com/


Online némettanítás: netnemet@gmail.com


További bejegyzések, amik érdekesek lehetnek számodra:

Húsvét németül
A húsvéti ünnepi asztal Németországban

2014. április 3., csütörtök

Sorozatok az interneten - németül tanulóknak

Az utolsó bejegyzésemben arról írtam, hogy mennyire fontos a kommunikációban a hallásértés, és arról, hogy ezt a leginkább a sorozatok nézésével lehet fejleszteni.

Ha nemrég költöztél Németországba vagy Ausztriába, mindenképpen ajánlom, hogy keress egy jó sorozatot a tv-ben és nézd azt minden nap!

Többen írtátok azonban, hogy szívesen néznétek sorozatokat németül, de itt, Magyarországon jelenleg egyetlen német nyelvű csatorna sem szerepel a kábelszolgáltatótok kínálatában. Az internet mellett nem kell ilyenkor sem kétségbe esni. A különféle film-és sorozatletöltési lehetőségekről most nem fogok írni, de fellelhetők az interneten direkt nyelvtanulóknak készített filmsorozatok is.


Mein Weg nach Deutschland

Teljesen kezdőknek ajánlom a Goethe Intézet Mein Weg nach Deutschland c. sorozatát. A 23 éves Nevin nemrég érkezett Németországba, az ő beilleszkedéséről szól a sorozat. Könnyen érthető, köszönhető a jól kidolgozott szituációknak, az alaposan körbejárt témáknak. Már a sorozat előtt is találsz bevezető feladatokat, de minden egyes rész után is oldd meg az online gyakorlatokat, hogy jobban elmélyüljön a szókincs.
Olyan mindennapi témákkal foglalkozik a sorozat, mint a munkakeresés, orvoslátogatás vagy lakáskeresés.

Mein Weg nach Deutschland Folge 1

Ha a képre kattintasz, az első részt láthatod a youtube-on. Ha az egész sorozatot szeretnéd feladatokkal együtt, kattints ide!


Jojo sucht das Glück

Ha ezt már könnyedén megértetted, jöhet a Deutsche Welle Jojo sucht das Glück c. sorozata, B1, B2 szintű nyelvtanulóknak. Jojoról, a brazil lányról szól, aki épp most érkezik Kölnbe.
Hasonló a felépítése, mint a Goethesnek, az egész filmsorozat előtt, de az egyes részek után is interaktív feladatokat oldhatsz meg. A megértést segíti, hogy írásban is rendelkezésedre áll a hallott szöveg. Itt még a vélhetően idegen szavak magyarázatát is megtalálod, ami egy külön szószedetbe is kigyűjtöttek.

Jojo sucht das Glück Folge 1


extra
A Planet Schule oldalán találhatják a még profibbak az extra c. filmsorozatot. Ez a sorozat, bár már nehezebb a szövege, mégis jól érthető, a gyakori megismételt mondatok, a lassú beszédtempó és az olyan segítségek miatt, mint például a történtek e-mailben vagy telefonon való összefoglalása. Ezen kívül a megértést segíti még a szintén fellelhető szövegkönyv, illetve a sorozat német nyelvű feliratozása.

A sorozat arról szól, hogy Sascha és Anna barátnők, együtt bérelnek egy lakást, Nic a szomszédjuk és egyszer csak felbukkan Sam, Sascha gyerekkori levelezőpartnere Amerikából, aki németül tanul, és meglátogatja a barátnőjét Berlinben.


extra Folge 1

Viel Spaß!
A filmek forrása: youtube.com

Online némettanítás: netnemet@gmail.com


További bejegyzések, amik érdekesek lehetnek számodra:

Tévézésre fel! Avagy fejleszd a hallásértésedet sorozatokkal!

2014. április 1., kedd

Tévézésre fel! Avagy fejleszd a hallásértésedet sorozatokkal!

Az idegennyelven történő kommunikáció alapja az, hogy ha beszélnek hozzám, megértsem, és tudjak rá válaszolni, ki tudjam fejezni az érzéseimet, gondolataimat. Az utóbbit viszonylag könnyen tudjuk tanulni, hiszen a szorgalmunkon múlik, milyen tempóval tanuljuk a szókincset, a nyelvtant...

Nehézkesebbnek tűnik az idegennyelvű partner megértésére való felkészülés. Rendkívül fontos az, hogy megértsem, mit mondanak nekem, ha külföldön  szeretnék élni, munkát vállalni. Hiszen akár a mindennapi, akár a munkahelyi kommunikáció elengedhetetlen része a beszéd, a másik ember megértése. 
Először már az álláskeresésnél jelentkezhet a probléma. Amikor felhívom a hirdetésben talált telefonszámot, elmondom a sokszor átgondolt, jól megfogalmazott mondandómat, de azt, hogy mit reagálnak rá, már nem értem...

Nekem, akárhány idegen nyelvet tanultam eddig, mindig az volt a tapasztalatom, hogy a hallásértési feladatok okozzák a legnagyobb problémát. Pedig, ha nem értem meg, mit akarnak tőlem, hogyan tudok rá válaszolni?

A hallásértés fejlesztésének legegyszerűbb módja a tévénézés. Azt ajánlom, válassz ki egy német nyelvű szappanoperát a tévéműsorból. Egy olyan sorozatot, amit lehetőleg minden nap játszanak, és olyan lassan halad a cselekménye, hogy kb. háromnaponta történik benne valami. De azt a valamit azért a másik három napban minden szereplő véleményezi, jól kitárgyalja, háromszor elmeséli... - ahogy az a szappanoperákban lenni szokott. Lehet, hogy filmélmény szempontjából nem a legjobb szórakozás, de a nyelvtudásodat remekül fejleszti. Különösen a hallásértésedet.

online német
A hallásértés fejlesztésének legkényelmesebb módja a tévézés


Ne keseredj el, ha első nap bekapcsolod és semmit nem értesz belőle. A filmek nagy előnye, hogy a hang együtt van a képpel - épp ezt szoktuk a gyerekeknél a hátrányának tartani... :)-, így párhuzamosan látod és hallod, mi történik. Össze tudod kötni a cselekményt az elhangzottakkal. És mivel egy ilyen szappanoperában a cselekmény határozottan lassú, van időd megszokni a nyelvet.

A hallásértés fejlesztésének a kulcsszava: a rendszeresség. Azért jó, ha egy naponta vetített sorozatot választasz, mert ezek kb. fél órát tartanak, annyi időt biztosan rá tudsz szánni. És mivel minden nap hallod, a füled is hamarabb szokja meg.

Általában minden nyelvgyakorlónak eljön egy pont, amikor villanásszerűen beugrik a rendszeres tévézés során a felismerés: 

hiszen én ezt értem! 

És ettől a ponttól kezdve sokkal élvezetesebb lesz a filmnézés, a tévézés. Az, hogy ez mennyi idő után következik be, egyénfüggő. Ne add fel, ha még nem értél oda, legyél kitartó, tévézz minden nap németül, és a hallásértésed hihetetlen mértékben fog fejlődni!

Ui.: Senkinek nem muszáj akarata ellenére unalmas szappanoperákat néznie, legyen az akár brazil, akár német. Ha van egy kedvenc német nyelvű sorozatod, nézheted azt is, azonban egy lebilincselőbb témának valószínűleg speciálisabb szókincse lesz. Míg egy egyszerű, a hétköznapi életről szóló filmnek a szókincse sem szárnyal majd se irodalmi magasságokban, se a szaknyelvek mezején...

A következőkben konkrét ötleteket hozok majd, mit nézz, ha a némettudásodat szeretnéd fejleszteni. Nézz majd be pár nap múlva!

A képek forrása: Pinterest

2014. március 21., péntek

Interaktív szótanulás, nem csak gyerekeknek :)

Izgalmasabbá tehetjük a gyermekeink némettanulását a neten található interaktív játékokkal is.


A már olvasni tudó gyerekek ellenőrizhetik a tudásukat a Purpose Games játékaival. Ha a linkekre kattintotok, a címnek megfelelő képeken kereshetitek meg a tárgyak neveit németül. Jó ötlet, ha szódolgozat előtt az épp aktuális témakör szókincsének elsajátítását itt teszik próbára.


A gyerekeknek nagyon fontos, hogy minél gyorsabban sikerélményük legyen az idegennyelv-tanulás során. Erre a célra is nagyon jók ezek az interaktív lehetőségek, hiszen azonnali visszajelzést kapnak a feladatok kitöltése után, illetve, ha nem jó a megoldás, rögtön van lehetőségük az újrakezdésre, akár többször is.



Természetesen nem csak gyerekeknek lehetnek érdekesek a feladatok. Ha Németországba vagy Ausztriába készülsz dolgozni, vagy már ott élsz, akkor is hasznos lehet, ha a ritkábban használt szavakat itt is átnézed. Ilyenek pl. a hangszerek,  amiket általában nem első körben tanul meg az ember, ha Németországban készül munkát vállalni...3x-4x végigjátszod, és már megy is! Ismétlés a tudás anyja... ;)


Sokkal több témakör található az oldalon, én a legfontosabbakat válogattam ki, hogy könnyebb elérjétek és megtaláljátok őket. Ha kiválasztottad az adott témakört, kattints a címére! Miután betöltődött az oldal, kattints a Start!-gombra. Itt megjelenik az adott tárgy német neve, neked pedig meg kell keresned a képen!

Mi található a fürdőszobában?
Mi található a konyhában?
Hogyan zajlik az online nyelvtanítás?

2014. március 19., szerda

Videók, dalok gyerekeknek

Már írtam arról, mennyi érdekes feladatot találhatunk a neten, ha a gyermekünk némettanulását szeretnénk színesíteni. Most folytatom.

Nadja Blustnak, a Franciaországban élő némettanárnőnek is számtalan nyelvoktató videója található a youtube-on. Van egy sorozata, amelyben kis tanítványával, Caroline Krämerrel együtt tanítja a német nyelvet. A címe: Deutsch lernen mit Caroline.

Mivel a kislány is jelen van, közelebb kerülhet a gyerekekhez a nyelvtanulás. Más, ha egy hasonló korú gyerek szájából hallják a szavakat, mintha ugyanúgy csak egy tanár magyarázna, mint az iskolában. Azonkívül a témaválasztás is közelebb áll a korosztályuk sajátosságaihoz.
Így tanítja Nadja és Caroline például a szabadidős tevékenységeket:

Freizeit und Hobby - Nadja Blust und Caroline Krämer


Nagyon jól lehet szókincset bővíteni a videók megtekintésével, ahogy azt itt is és Andrea Thionville animációinál is tapasztaltuk. Nadja Blust azonban a nyelvtant is szívesen gyakorolja ebben a formában:

Akkusativ/Dativ im Kinderzimmer - Nadja Blust


Szókincsbővítéshez ajánlom még a Yoyee Education szókártyás videóját. Bár ez nem túlságosan izgalmas, de mégis érdekesebb és hasznosabb, mint a szótárfüzetet bújni.

Die Familie - Yoyee Education


Végezetül egy gyerekdal-gyűjteményt hoztam. Tudjuk, hogy a gyerekeknek milyen fontos a dallam, a ritmus, ezekkel a kis gyerekdalokkal mennyivel könnyebben tanulják a német nyelvet. A "Kinderlieder zum Mitsingen" című sorozatban rengeteg gyermekdal található, általában felirattal, így akár a felnőttek is velük énekelhetik - az ő szókincsük is bővüljön... :)

Olyan alapdalok is megtalálhatók közöttük, mint az Alle meine Entchen vagy a  Kuckuck ruft`s aus dem Wald, biztosan találtok majd ismerőseket is.

Kinderlieder - muenchenmedia

Jó németezést, jó éneklést és vidám együtt töltött perceket kívánok!

A videók forrása: youtube.com

Online némettanítás: netnemet@gmail.com



További bejegyzések, amik érdekesek lehetnek számodra:

Némettanulás gyerekekkel

2014. március 1., szombat

Három gyerekkel Németországban

Szilvit még az egyetemi időkben ismertem meg. Akkor találkozott a leendő férjével, aki egyetemi tanár volt. Amikor lehetőségük lett, három gyermekkel vágtak neki Németországnak. Vele készítettem a következő interjút.


A férjeddel és három gyermekeddel már hosszú ideje élsz Németországban. Mikor és hogyan lett lehetőségetek arra, hogy kiköltözzetek?

Péter kapott egy Humboldt-ösztöndíjat, hogy megírja a habilitacióját és mi is vele tartottunk. Nem volt kérdés, hogy mi is követjük, bármerre megy. Hat éve élünk Németországban.


Sok külföldre költöző család kinttartózkodása lehetetlenné válik, mert nem találnak megfelelő lakást. Nektek ez könnyen ment?

Péter előrejött. Én otthon néztem a lakáshirdetéseket, diktáltam a telefonszámokat, ő felhívta őket és megnézte a lakásokat. Ez a második volt, szóval látva az ismerőseimet itt, nekünk nagyon könnyen ment.


Milyen az élet nagycsaládosként Németországban? Mennyire kötnek le a gyerekek napközben? Mennyire tud részt venni a gyerekek körüli teendőkben a férjed? Mennyit dolgozik?

Én abszolút családbarátnak látom.:) Az én gyerekeim már nagyok, a legnagyobb 12 éves. Ők már oviba, suliba járnak, ahogy nőnek, egyre több időt töltenek bent.
Nagyon figyelünk arra, hogy a férjem is részt vegyen az életükben, a mindennapjaikban,  mert az élet a hétköznapokból áll össze. Mivel ő nem egy szalag mellett dolgozik, így nehéz megmondani, mennyi időt tölt munkával. Amúgy a nagy ötletek mindig a játszótéren vagy a terepfutás közben jönnek.:) 


Mi a véleményed a német oktatási rendszerről? Mennyire vagy elégedett vele? 

A magyarból es a németből is kellene venni egy kicsit, szerintem így lenne a tökéletes, ha összegyúrnánk. A rendszer tartományonként eltérő, tehát én csak a miénket ismerem. Itt a tanároknak jóval nagyobb a mozgasterük, mint otthon. Egyébként teljesen elégedett vagyok a német oktatással. Ha otthon vagyunk Veszprémben, be szoktam küldeni őket 1-1 hétre ott is suliba, hogy azt is lássák. Beni, a középső, különösen szerencsés, mert az ő barátai egy osztályba járnak, így ő még  a napköziben es a külön foglakozásokon is ott szokott maradni.
A német oktatási rendszerben nagyon jónak találom, hogy mindent megfigyelnek, sokat kísérleteznek, hagyják a gyereket gondolkodni és, hogy maga jusson el a saját logikája révén bizonyos felismerésekhez. Erős a nyelvtanítás, az iskolai rendszerben két nyelv simán elsajátítható még a közepes képessegű gyerekeknek is.
Negatív azonban számomra, hogy kevés a memoriter, nem tanulnak verseket, és az osztályozásnál,  a szóbeli feleleteknél nagy szerepe van a szubjektivításnak


Meg tudjátok őrizni a gyermekeitek magyar identitását? Mennyire tartjátok ezt fontosnak?

Meg tudjuk őrizni, nagyon törekedünk rá. A fő pont az életünkben a magyar cserkészet Frankfurtban, továbbá a magyar misék, magyar hittan, filmklub, stb. Mi csak magyarul beszélünk itthon, magyar tv-t nézünk, magyarul olvasok...


Mennyire általános az, hogy egy háromgyerekes édesanya dolgozik?

Általában nem dolgoznak a környezetemben, vagy csak részmunkaidőben. De az az igazság, hogy ritkán találkozom háromgyerekes német anyukával.;)

Darmstadt

Milyen az élet Németországban? Mi tetszik és mi kevésbé?

Az hogy bárhol milyen az élet, szerintem az tőled függ, nem a körülményektől, már ha van lakásod, megélhetésed.
Nekem nagy előny, hogy rengeteg jó jatszótér van a közelünkben, gyerekbarátok. Ami nagyon tetszik még, hogy alapból bizalom van. Pl. otthon a Dm be van kamaerázva, mágneskapun kell keresztülhaladnod, de állandóan les a biztonsági őr is. Itt ilyent sosem tapasztaltam. Nem tartok a rendőröktől sem és attól sem, hogyha véletlenül túllépem a sebességhatárt, akkor olyan pénzeket kéne befizetnem, hogy a család megélhetese válna kétségessé.


Milyen a kapcsolatod a kint élő magyarokkal? Számíthattok egymásra? Vannak közös programok, ahol találkoztok?

Inkább itt is emberekről, mint magyarságról van szó. Ki ilyen, ki olyan. A cserkészet és az egyházközösseég tagjai kedvesek, szeretjük őket, szívesen vagyunk együtt. Számíthatunk egymásra.


Szereztél-e német barátokat? Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél ezen téren?

Vannak német barátnőim, akikkel számíthatunk egymásra szintén, de a legjobb barátnőim magyarok.;)


Hosszú távon gondoljátok az életet Németországban? Mi hiányzik Magyarországból? 

Igen. Veszprém.;)

A képek forrása: Pinterest, családi album


2014. február 5., szerda

Bolhapiac-videó

Bár azt ígértem, hogy a héten a gyerekek nyelvtanulásához hozok tippeket, találtam egy jó kis videót a youtube-on, gondoltam, megmutatom a bolhapiac-rajongóknak. :)

Aki még nem volt igazi német vagy osztrák bolhapiacon, jó kis betekintést nyerhet, miközben gyakorolja a német nyelvet. Az Easy German videóit amúgy is ajánlom, nézegessetek minél többet, mert érthetően, de mégis természetesen beszélnek, életközeli szituációkat láthattok, elsajátíthattok olyan szavakat, kifejezéseket, amiket a német nyelvtanfolyamokon nem, vagy csak ritkán tanítanak. Ezen kívül feliratozzák is a videókat, egyből két nyelven. Ha a németet követed, egyszerűbben megérted, de ha mégis van ismeretlen kifejezés, és tudsz angolul, akkor azt is megtalálod a felvételen.

Hallásértés-fejlesztésére fel! :)

Auf dem Flohmarkt

Videó forrása: youtube.com


Online némettanítás: netnemet@gmail.com


További bejegyzések ebben a témában:


2014. február 3., hétfő

A gyerekek nyelvtanulásáról - mi az a nyelvérzék?

Múlt héten 4. osztályos lánykám szülői értekezletén meglepődtem, milyen rossz lett az osztály átlaga idegen nyelvből. Nagyon nem kellene, hogy így legyen, hiszen még csak idén kezdték a nyelvtanulást.  Ilyenkor ez még csak játékos ismerkedés a nyelvvel - van hozzá vidám, matricás tankönyv, gyerekdalos cd, jókedv, lelkesedés... hogy kaphat valaki ilyenkor hármast?!

Pankámnak szerencséje van: az anyja nyelvtanár. Együtt is tanuljuk a szavakat, keresek vidám nyelvoktató játékokat a neten, használjuk szituációkban is a megtanult szavakat, kifejezéseket és elmagyarázom a nyelvtant, ha nem értette meg az órán. De nem minden szülő töpreng ilyesmin a tenger gondja mellett...

Arra gondoltam, hogy a következő blogbejegyzésekben a gyerekek német nyelvtanításával fogok foglalkozni. Érdekes lehet ez azoknak, akik itthon élnek, és szeretnék, ha a gyermekeik minél könnyebben megtanulják az idegen nyelvet, de azoknak is, akik külföldre költözés előtt állnak vagy nemrég találtak állást Németországban vagy Ausztriában és szeretnék, ha a gyermekük minél előbb megtanulna németül.



Első alkalommal a divany.hu cikke keltette fel az érdeklődésemet. 7 tipp a gyerek nyelvtanulásához a címe. Nagyon jól összeszedett tippek, teljesen egyet is értek velük. Különösen az első pont az, amin elmerengtem: 

"Számoljunk le a kifogásokkal!" 
Általában, ha a nyelvtanulásról van szó, akár felnőtt, akár gyerek esetében, az első pár percben előkerül a nyelvérzék minősítése... 

Legalább egy idegen nyelvet mindenkinek tudnia kell. Anélkül ma már szinte lehetetlen munkát találni. Ha nem ismerünk egyetlen idegen nyelvet sem, rengeteg lehetőség bezárul előttünk, és ha az iskolában nem tanuljuk meg, felnőttként már sokkal keservesebb, akár az időhiány, akár az egyre rozsdásabb fogaskerekek miatt. 

Nyelvet tanulni tehát kell.
Matematikát is kell tanulni.
Irodalmat, nyelvtant is.
Biológiát, földrajzot is.
Egyesek véleménye szerint fizikát, kémiát is, bár én ezen annak idején nem egyszer elgondolkodtam, hogy vajon tényleg szükséges-e a boldogsághoz... :)

Vajon megkérdezi valaki, már a tantárgy első félévében, hogy van-e érzékem a matekhoz, magyarhoz, fizikához, földrajzhoz? Senkinek eszébe sem jut. Akkor miért fontos már az nyelvtanulás első félévében a szülőin ezen gondolkodni, hogy milyen a gyermek nyelvérzéke?

Ha nincs érzékem a matekhoz, a pedagógus dolga, hogy felkeltse az érdeklődésemet és olyan módszerekkel tanítson, hogy megértsem (és esetleg meg is szeressem) a matematikát.
Ha nem megy a helyesírás, mert nincs hozzá érzékem, addig nyüstöl a tanár, míg meg nem tanulom a szabályokat, be nem gyakorolom a j-ly használatát, különben nem sikerül az érettségi.

Akkor idegen nyelvből miért mentjük fel a gyermeket fél év után azzal, hogy nincs nyelvérzéke (és az apjának sem volt soha...)?! Szerintem fél év után egy 10 éves gyerek esetében ez még ki sem derül... maximum az, hogy mennyire van kedve hozzá. Ez meg nagyrészt a tanáron és a tanítási módszeren múlik....

Másrészt pedig, mivel ez a kijelentés előtte is elhangzik, a gyerek is talál mentséget, miért is ne fordítson több energiát a nyelvtanulásra, hiszen neki nincs érzéke hozzá... és el is hiszi magáról, hiszen a szülei mondták, és ez hosszú évekre - ha nem örökre - gátat vethet a lelkesedésének és a sikeres nyelvtanulásának.

Bátorítok minden szülőt, hogy játsszon-játsszon-játsszon a gyerekével és az idegen nyelvvel, ne a
szótárfüzetet másoltassa le háromszor, mert sokkal többet ér a játék, a mozgás közben ismételgetett szó, mint a szószedet bebiflázása.


Ehhez és általában a gyerekek nyelvtanulásához fogok a következőkben ötleteket adni, nézz majd be pár nap múlva.

A fent említett cikket és a 7 jó tippet pedig itt találod.

A képek forrása: Pinterest


Online némettanítás: netnemet@gmail.com


További bejegyzések, amik érdekesek lehetnek számodra:



Kezdődik az iskola - szókincsbővítés

2014. január 24., péntek

Építhetünk végre hóembert?

Ez az idei tél nem akar az igazi lenni... de talán a hétvégén hasznát vehetjük már a téli szókincsüknek is...

A téli kert képén megtalálhatjátok a legfontosabb főneveket németül, amelyeket a témában használhattok, egy kis igei, melléknévi kiegészítés pedig az alábbiakban:

es schneit - havazik
Schneemann bauen - hómbert épít
Schneeball werfen - hógolyózik
Schneeballschlacht machen - hócsatázik
rodeln - szánkózik
der Schlitten - szánkó
Ski fahren - síel
der Ski - sí
der Schlittschuh - korcsolya
kalt - hideg
eiskalt - jéghideg
das Eis - jég
der Frost - fagy
frostig - fagyos
glatt - sima, síkos
das Glatteis - tükörjég



Téli szókincs németül

Szép téli hétvégét kívánok!

A kép forrása: facebook.com


Online némettanítás: netnemet@gmail.com


További bejegyzések ebben a témában:

Újra itt a síszezon!

2014. január 21., kedd

Bolhapiacok Ausztriában

Meglepően sokan érdeklődtök az osztrák bolhapiacok iránt. Pár hónapja már írtam róla, mennyire szeretünk mi bolhapiacokra járni - itt találod a cikket.

Flohmarkt - bolhapiac Ausztriában
Mivel ilyen nagy az érdeklődés, megmutatom, hol kereshetitek meg a hozzátok legközelebb eső osztrák bolhapiacot. Érdemes a hétvégi bevásárlótúrákat vagy a kirándulásokat, nyaralásokat úgy időzíteni, hogy útba essen egy-egy izgalmas bolhapiac... :)

Én például erre szívesen elmennék a gyerekeimmel, biztos sok kincset találnának fillérekért:


Ha a közeljövőben Ausztria felé veszed az irányt, vagy már ott élsz, keress az alábbi bolhapiac-keresőkben:

www.flohmarkt.at/termine/ - itt be tudod jelölni, hogy az ország melyik részén keresel bolhapiacot, mennyi időn belül, és milyen termékekre vagy kíváncsi (gyerekholmik? gyűjtőknek? művészeti témában? stb.)

wann-ist-flohmarkt.at/ - jobban néz ki, de kevesebbet tud...

www.sammeln.at - vásárok és börzék...

Természetesen, nem a téli időjárás kedvez a legjobban ennek a hobbinak, de bízzunk benne, hogy hamar itt a tavasz! Bár a csarnokos börzéken így is részt lehet venni, már most lehet álmodozni, tervezgetni a nagy tavaszi szabadtéri alkalmakra is.

Ha pedig nyelvileg is szeretnél felkészülni, hogy minél sikeresebb legyél a vásárlás során, ne habozz, jelentkezz az online némettanfolyamomra! Ki tudja, lehet, egy-két jól lebonyolított alku már be is hozza az árát! :) És ne feledd! Januárban az első hét ingyenes! (Ide kattints a részletekért!)

Képek forrása: Pinterest


Online némettanítás: netnemet@gmail.com


További bejegyzések ebben a témában:






2014. január 18., szombat

Az emberi test németül 2. - A kéz és az arc

Az előző bejegyzésben az emberi test részeit tanulhattad meg németül. Most két kisebb területtel foglalkozunk: az arccal és a kézzel. Ezek a szavak nem elsősorban az orvosnál fordulnak elő, hanem a mindennapi kommunikációban bármikor szükséged lehet rá, ha Németországban vagy Ausztriában dolgozol és élsz.

Az arc részei - németül


Az ujjak elnevezése - németül

Forrás: facebook.com


Online némettanítás: netnemet@gmail.com


További bejegyzések ebben a témában:

Mi fáj... el tudod mesélni?
Az orvosi rendelőben